Nagy kincs a jó munkatárs, főleg ha egy szobában állandóan összezárva kell elviselni egymást. Lalival különösen szerencsém van, megbízható és precíz gyerek és stílusban is nagyon összeillünk. A humorérzéke is ott van, engem nem zavarnak a véres és beteg poénjai. Jó pár projektben dolgoztunk már együtt, és eleget ittunk is ahhoz, hogy jól megértsük egymást. Vannak fura dolgai, de ebben a kérdésben egy ideje nem merek másra mutogatni, mert én sem értek sok mindent a saját életemben. Ma a délutáni kávészünetben a péntek esti iszogatásra terelődött a szó, amelyen mindketten öblögettünk rendesen. Lali konkrétan belekérdezett:

- Te tényleg arra az ír kiscsajra nyomultál?

- Nem nyomultam, csak képtelen voltam nem vele beszélgetni. Láttad, milyen szemei vannak, milyen a mosolya?

- Most hogy mondod, tényleg feltűnő, de én is csak ott vettem észre. A normálisnál háromszor nagyobb szemek és minimum kétszer annyi fog. Majdnem bevizeltem, amikor rád mosolygott és a füléig nyílt a szája.

- Te mennyit ittál!? Léanan az egyik legszebb nő, akit valaha láttam, nem egy torzszülött UFO!

- Az biztos, hogy tintáztam rendesen, de csak annyit mint te. Ez még nem a delirium tremens, nem kéne péntek este kocsmázás közben vizionálnom!

- Miért, mit láttál még?

- Az újdonsült amerikai munkatársunk helyén egy kutyafejű indián ült. Nem is teljesen kutya, de valamilyen hasonló ragadozó. Ez senkinek nem tűnt fel rajtam kívül?

- Lali, azt kell mondjam, hogy megijesztesz. Mennyit iszol mostanában? Rákaptál a bélyegre?

- Tudod, hogy nem kábítószerezem és nem is iszom többet, mint bárki a cégnél. De az utóbbi időben amikor beverek pár sört, akkor szokatlanul élesen látok. Olyan, mintha levennének a szemem elől egy kendőt. A múltkor becsiccsentettem és egyből kiszúrtam egy vérmedvét a tömegben, pedig emberi formát viselt. A Bűvészben rendszeresen eltévedek, mert részegen már nem tűnnek fel az illúziófalak. Nem tudom, hogy ez honnan jön, de biztos vagyok benne, hogy a külföldről jött kollégáink nem emberek.

Gyászol az iroda, Csákvári Zsófi elvesztette pikkelyes kedvencét. Nincs többé közöttünk Bonifác, a legbarátságosabb kínai sárkány a Duna mentén. Eljöttek érte tegnap este. Vagy tizenöt elegáns, csendes kínai kísért egy mosolygós, szakállas, ősz bácsit Zsófiék külvárosi házához. Liu-zsen mester tolmács útján bemutatkozott, fehér teát és lakkozott teakészletet ajándékozott a háznak és elnézést kért az addig történtekért. Újfent elmagyarázta, hogyan került Bonifác bűncselekmény útján annak a lepukkant csávónak tulajdonába, aki végül eladta. Végül udvariasan megkérte Zsófit, hadd vásárolja vissza Bonifácot. Végül sor került a tranzakcióra és a kissárkány sem tiltakozott különösebben, csak valami sipogással jelezte ellenérzését a távozással kapcsolatban. Zsófinak persze a szíve tört darabokra, de úgy érezte, hogy nem tarthatja meg lopott háziállatát. Ígéretet kapott, hogy látogathatja majd, de a nála hagyott névjegykártya nem volt bíztató, a kínai karakterek között csak a telefonszámot lehetett kivenni.

Az egész munkanap szottyadt hangulatban telt, a végén még azzal is sikerült rátenni, hogy az asztalomon felejtettem a pénztárcámat. Nem messze töltöttem az estét, úgyhogy vissza tudtam menni érte. Nyolc magasságában általában már senki nincs a cégnél, ezért meglepődtem, amikor mozgás zaját, ajtók nyílását hallottam az emeletről. Ostoba módon felmentem körülnézni. Arasznyi vastag, kígyószerű, de rózsaszín emberbőrrel borított, egyértelműen élő tömlő lebegett mellmagasságban a folyosón. Az egyik tárgyalóból jött elő és a nyomtatószoba ajtaja mögött tűnt el. Még soha nem ittam annyit, hogy vizionáljak és biztos voltam benne, hogy nem két sörtől fogom elkezdeni. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, úgyhogy megfogtam az ajtót és teljes erőből rávágtam a csőre. Tettemet artikulálatlan ordítás követte, a tömlő összehúzódott és a nyomtatószobából előbukkant a sokméteres nyak végén Yumi, a visszafogott, idős japán hölgy feje, tintával összekent szájjal. Vért köpött, majd angolul szólalt meg:

Mindent megígértem, majd azonnal taxit hívtam és hazamenekültem.

Az egész munkahetem arról szólt, hogy gőzerővel toltam a fostalicskát és beálltam minden szembejövő pofonba, időnként szó szerint. A pénteki biztonsági ellenőrzést még kibírtam fapofával, aztán ahogy visszaértem a szobánkba, csapra vertem az alsó fiókból elővett vészhelyzet-viszkit. Már csak Lali haverom volt benn, úgyhogy végigtárgyaltuk a hét eseményeit, majd két órával a munkaidő vége előtt olyan sebességgel távoztunk, hogy majdnem kivittük a fotocellás ajtót. Egyértelmű volt az irány, a legközelebbi normális kocsmában, a Tulipánban fojtottuk le sörrel háborgó lelkünk gerjedelmét. Mire akár csak félig kiástuk volna magunkat lelkileg a héten ránk zuhant szarkupac alól, már vagy hat kolléga csatlakozott a spontán heti teljesítményértékelő meetinghez. Úgy látszik, hogy az Internal Security Assessment Team vizsgálódásai mindenkinél betették a kiskaput. Általában utálok meló után dolgozni, és ideértem a munkával kapcsolatos témák megvitatását is. Most ezzel nem volt gond, mindenkiből dőlt a szó, röpködtek az ellentmondásos vélemények, alaptalan pletykák és meggondolatlan esküdözések. Külön vihart kavart a cégnél készülő kutatások témája. Ezzel kapcsolatban senkinek nem volt megbízható információja, így a legbizarrabb ötletekkel lehetett előhozakodni. A kedvencem a Schlesinger verziója volt, szerinte átalakulunk vezetési tanácsadó céggé, és varázslényekkel kapcsolatos menedzsment-tréningeket szervezünk. Egyből jöttek is az ötletek a lehetséges témákra:  

Ömlött a hülyeség és a sör, mindenki kieresztette a feszültséget. Már a józan állapotban automatikus cenzúrára kerülő altesti poénok jöttek, amikor egy pillanat alatt megfagyott a levegő. Mint amikor a westernfilmben belép a bárba az idegen cowboy, egyszerre hallgatott el mindenki. Én háttal ültem az ajtónak, egy fagyos léghullámot éreztem, amint végigsöpör a helyiségen. Anita, a szöszi HR-es kislány kísérte be a kocsmába két védencét. Eric jött vele, az amerikai tanácsadó és Léanan, az ír szépség. Próbáltam úgy köszönni Anitának, mintha a másik kettő nem is létezne, de ez balul sült el. Félreértve a helyzetet mindhárman mellém telepedtek és beszélgetés kezdődött, eleinte kínos szünetekkel. Csak Anitával akartam foglalkozni, de nem tudtam kikerülni Léanan hatása alól. Nem kellett beszélnie ahhoz, hogy dominálja a társaságot: csak figyelt hatalmas, mélyzöld szemeivel. Úgy éreztem, hogy szórakoztatnom illene, hiszen egyedül van egy idegen városban. Nemsokára már csak hozzá beszéltem és alig vettem észre, hogy Anita dühösen máshová ül. Nem sok maradt meg az estéből, csak Léanan nevetése, mosolya; az, hogy számára szórakoztató vagyok, talán kedvel engem és csak vele akarok lenni. Jóval éjfél után bomlott fel a társaság, a távozáskor szívemben madarak daloltak és ellenállhatatlan jókedvemben tánclépésekkel mentem az éjszakai buszig. Alig tűnt fel, hogy amikor búcsúzáskor megsimogattam Léanan kezét, fehér bőrén ujjaim füstölgő, gyulladt, vörös nyomokat hagytak.

A tegnapi kórházlátogatással kombinált rablási kísérlet egészen elvette a kedvemet a munkába menéstől. Azonban a vizsgálatok szerint csontom nem tört és a kapott veréshez képest nagyon jó állapotban ébredtem. A mára kiírt biztonsági vizsgálat és a beszélgetés lehetősége Nancyvel sem vonzott különösebben a munkahelyemre. A belső biztonsági ellenőrző team nigériai származású főnöke egészen hátborzongató a bogárszemű napszemüvegében és az élére vasalt fekete hajszálcsíkos öltönyében. Mindennek ellenére úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok meg egy betegnapot.

Az interjú végül nagyon furcsára sikerült. A minimalista, monokróm irodában Nancy jól illett a fekete asztalhoz, szekrényekhez és faldíszekhez. Csak egy kinagyított fotósorozat vitt színt a helyiségbe, amelyen egy pók kapott el és ölt meg egy kismadarat.

A mai volt a legrosszabb este az életemben, kivéve amikor nyolcévesen a bátyám köhögés elleni gyógyszer helyett hashajtót és altatót adott.

A hipnotikusan unalmas és túlságosan hosszú munkanap után biciklivel mentem haza és a Városligeten keresztül rövidítettem. Az esti program tervezgetése közben sikerült a világítás nélküli, szűk ösvényen dupla durrdefektet kapni. Estem egy ötöset a Richter-skálán és belegurultam a bőkezűen elszórt rajzszögekbe. Ordítva ajánlgattam az elkövetőknek különböző családon belüli nemi eltévelyedéseket, amikor megláttam a négy görnyedt, rongyos, bajszos alakot körülöttem. A rohadt punk vérpatkányok, akik a Dürer-kert mellett szoktak lejmolni flakonos tokajira. Ők meg a tinikurvák alkotják a helyi utcabútorzatot, már én is adtam nekik aprót piára. A harapásuk fertőző, utána jó eséllyel az életed további részében túlméretezett csatornaszökevényként unatkozol a varázslények kitaszítottjai között.

Úgy tűnik, hogy ezek a tarajos-bajszos balfaszok átálltak az aktív bűnözésre. Amúgy elég gyáva népség, szokásukhoz híven most is csak jelentős túlerőben vállaltak kockázatot. Az egyik egy méretes husánggal jókorát húzott a fejemre, a többiek szemétből túrt gázcsövekkel jöttek. Mintha valaki fájdalomból álló fénycsóvát villantott volna az arcomba, egy pillanatra minden eltűnt és alig volt erőm arrébb gurulni a következő csapás elől. Verés közben folyamatosan morogtak és kuncogtak, lihegő hangjuk alapján élvezték a helyzetet. Közben bekaptam néhány találatot felsőtestre és úgy éreztem, hogy ott maradok. Egy bordarepesztő rúgás után azonban mintha hirtelen lassított felvételre váltott volna a külvilág. Minden pirosas árnyalatot kapott és már nem éreztem a fájdalmat. Mintha egy sokszor gyakorolt tánc jól ismert lépéseit követtem volna; könnyedén kikerültem a lecsapódó fémcsöveket. Rúgás közben kaptam el egy lábat és törtem el vagy ficamítottam ki a bokáját. Felállva karon ragadtam a legközelebbi patkányt és a többiek közé vágtam. Utána ugrottam és rémisztő könnyedséggel ütöttem ki a legkisebbet, majd kicsavartam egy másik kezéből a csövet és a szart is kivertem a lassított felvételként mozgó szerencsétlenekből. Csak az egyiknek sikerült elfutnia, a többiek furán álló végtagokkal fekve maradtak a helyszínen.

A menekülő vérpatkányt üldöztem, amikor a Hungáriára kiérve utolért a valóság. Mintha egy pillanat alatt kijöttem volna a transzból, egyszerre éreztem meg a kapott ütések fájdalmát és eltávozott belőlem a harci lendület. Ott álltam a neonlámpák fényében halálosan fáradtan, támadóm már a Mexikói útnál járt és rettegésében egyre gyorsult. Úgy döntöttem, hogy visszatolom a bicajt a céghez, és eltüntetem magamról a kéttenyérnyi vér- és sárfoltokat és álcázom az emberes szakadásokat a ruhámon.

Nálunk ritkán marad benn bárki is a munkahelyén kilenc utánig, úgyhogy biztonságban éreztem magam. A legrosszabb az lett volna, ha találkozom Nancyvel, esetleg belefutok a távozó ügyvezető igazgatóba. Ehelyett a liftből kilépve szembetaláltam magamat a HR-es kislánnyal, Anitával. Ő meglátott engem, hangosan felsikított és elmenekült. Utána rohantam és megpróbáltam elmagyarázni hogy a munkatársa vagyok, nem pedig egy sorozatgyilkos betörés közben. Sajnos Anita képes a telekinézisre és futás közben önvédelemből tárgyakat vágott hozzám. A egyik levélnehezék úgy kapott hókon, hogy ott helyben leültem. Miután felismert, nem győzött bocsánatot kérni. Végül elkísért a kórházba, ami az egyetlen pozitív része volt a napnak. Most várom a vizsgálati eredményeket. Ha a röntgen a koponyarepedés mellett kihozná mondjuk még az agytumort is, az lenne csak a tökéletes befejezése a napnak.

Lementek az első biztonsági ellenőrzések, legalább halvány elképzelésünk van arról, ami mindenkire vár. Közösségi sokkot okozott, hogy csak az egyik „Infrastructure/Support Team Member”, vagyis takarító/mindenes szívta meg komolyabban. Az illetőre Nancy tolmács segítségével három perc alatt rábizonyította, hogy lop. A fickó az interjúnak álcázott nyomozáson sírva vallott és repült, mint Gagarin.

A többség azonban kifejezetten barátságos beszélgetésekről számolt be. Nancy, a végtelenül ronda feka általában udvarias, kicsit kimért, de végtelenül korrekt tárgyalásokat folytatott, viszont a közmegegyezés szerint hátborzongató a fickó. Állandóan napszemüvegben tolja, teljesen kifürkészhetetlen arccal és mintha a testéből véletlenszerűen kiálló szőrök külön is mozognának, amikor rád figyel. Az idősebb japán hölgy, Yumi hasonlóan ijesztő, halott szemekkel néz és emellett állandóan nagymamásan mosolyog. Az interjút elszenvedő Lali állítása szerint minimum sorozatgyilkos, noha például vele semmilyen atrocitás nem történt. A legfurább hatást a törékeny, nagy szemű, nem evilági szépségű Léanan tette az emberekre. Akik a listáján voltak, azok semmire nem emlékeztek a beszélgetésből. Magánszorgalomból végigkérdeztem minden alanyát és még a lányok sem tudtak egy értelmes mondatot visszaidézni. Eric úgy tűnt, hogy nem vesz részt az interjúkban, de annál többet látni minden közösségi helyen, dumál és ismerkedik. Kedves, vidám és laza, csak túl sokat ölelgeti meg csapdossa hátba a népet. Ez a fajta barátságosság két nap után még kicsit közeli nekünk, de lehet, hogy Amerikában így szokták.

Ebéd közben Zsófi ijesztgetett minket Bonifácról, a sárkányáról szóló történettel. Tegnap este becsöngetett hozzájuk egy kicsi, mosolygós kínai fiatalember. Csangként mutatkozott be, hosszan elnézést kért a zavarásért, majd rátért a lényegre.

- Atyai jóbarátom, Liu-zsen mester hetek óta szomorú. Fáj a szíve, nem alszik és nem eszik, mert gonosz emberek törtek be hozzá. Kevés kis értékével együtt elvesztett egy pótolhatatlan tojást is. Liu-zsen mestert számosan tisztelik és segítettek neki megtalálni a tolvajokat, akik többé nem fogják mocskos kezükkel illetni tisztességes emberek tulajdonát. De a tojást nem találták meg náluk, mert az állatka már kikelt és máris eladták tízezer forintért. Liu-zsen mester aggódik érte és természetesen kifizeti ezt az összeget, ha épen visszakapja a kicsikét.

- Ha Bonifácot keresi, őt nem szívesen adnám oda bárkinek, nagyon jól érzi magát nálunk. Honnan tudta egyáltalán hogy ide kell jönnie?

Csang mosolygott.

- Nem szeretném sokáig rabolni a hölgy drága idejét. Liu-zsen mester szívesen megadja akár a dupláját is az árnak, de a longnak mindenképpen vissza kell térnie hozzá.

Sajnos Bonifác éppen ekkor jött be a kertből, a vendég iránt érdeklődve. A kis kínai nem teketóriázott, felkapta és megpróbálta bedugni egy zsebéből előrántott selyemzsákba. Bonifác sipított, alaposan megkarmolta fogvatartóját, majd megsorozta tűzgolyóval. Csangnak meggyulladt a haja és eldobta a kissárkányt. Ekkor már a komondor is berohant, éktelenül ugatva. Csang egy pillantást vetett a feléje tartó szőrös lövedékre és kimenekült a házból. Pillanatokon belül hallani lehetett a felzúgó motort és a csikorgó gumikat.

Ma haladtam a munkákkal, egyeztettem az ügyfelekkel és vártam a derült égből villámcsapást, amikor bejelentik a biztonsági előírások hirtelen szigorodását és a reggelenkénti gyomorszondát. Ehhez képest még egészen aránylag elviselhető volt, amikor délután négykor bemutatkozott az Internal Security Assessment Team és belénk töltötték a frankót. Tisztára olyan érzésem volt, mintha egy toborzási brosúrába tartottunk volna fotózást, kiemelve a cég multikulturális nyitottságát és diszkrimináció-ellenességét. A belső biztonságért felelős csapat vezetője az elegáns, pengére vasalt fekete úriember Nigériából: csak Nancy látványos ocsmánysága rontott az összképen. Mellette a folyamatok ellenőrzéséért felel Yumi, a decens, erőltetetten mosolygó, középkorú japán hölgy. Kockázatmenedzsment területen vakít Léanan, a meghatározhatatlan korú, egészen valószerűtlenül szép ír lány. A nemi egyenlőséget biztosítja Eric, a vidám és túlsúlyos amerikai óriás. Róla annyit tudtunk meg, hogy tanácsadó: ez általában azt jelenti, hogy valamiért benne kellett legyen a projektben, de még nem találták ki, hogy pontosan mire lesz jó.

Felhívták a figyelmünket a biztonsági előírások szigorú betartására és hogy ezt ellenőrizni fogják, sőt még a teljesítményértékelésünket is befolyásolni fogja. Ez azért jó dolog, mert ha minden előírást betartasz, akkor nem tudsz dolgozni; illetve ha normálisan dolgozol, akkor ezzel mindenképp megszegsz valami szabályt. Eddig ezt mindenki tudta és nem zavart senkit, ha valaki mondjuk a magángépén fejezte be a munkát otthon, mert a céges laptopon nem volt fenn a megfelelő verziójú program. Mindegy, innentől vége a lazaságnak, fontosabb a szabálytisztelet, mint a hatékonyság! Éljen a párt, éljen népeink megbonthatatlan barátsága!

A bemutatkozó beszélgetés után kiosztották a biztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos interjúk beosztását. A lehető legrosszabb lapot húztam, a héten Nancy személyesen fog vallatni cégellenes tevékenységemről. A gyomromban jéggombóccal indultam haza, mert elképzelésem szerint ilyenkor az ember szemébe világítva ordítanak vele addig, amíg bevallja, hogy meggyilkolta a seriff kislányát. Ha pedig mágikus úton vizsgálnak, akkor meg nem tudom rájuk bizonyítani, ha tévednek. Magamban az eddig elkövetett szabályszegéseimet próbáltam végigszámolni. Nem csináltam komoly simlit és egy ollónál értékesebbet nem hoztam haza a munkából, de elég rugalmasan kezeltem a belső szabályzatot. Ha egy előírásnak nem láttam értelmét, azt világéletemben telibe szartam. Az este az önéletrajzom átnézésével és frissítésével telt: biztos vagyok benne, hogy nem élek túl a cégnél egy lelkiismeretes vizsgálatot.

Ma utazott el a Global Business Development Leader és népes csapata. Ezt megünnepeltük irodaszintű közös ebéddel és hivatalos, előre betanultnak tűnő beszédekkel a békés emésztés nyugodt percei helyett. Megköszönték a Budapesten töltött nagyon hatékony, eredményes napokat és a kiváló vendéglátást. Mike, az ausztrál Regional Leader külön kiemelte a jó hangulatot az irodában és hogy milyen jól megértjük egymást, noha a Föld egymástól távoli pontjairól származunk. Ezt megértem. Ha én dugtam volna végig a túra alatt az orosz PR tanácsadó kislányt, aki már két sör után jobb nő, mint Scarlett Johansson, én is nagyon tudnám támogatni a nemzetközi nyitottságot és a kultúrák összefonódását. Az őszinte szavak után maga Paul, a Global Business Development Leader emelkedett szólásra. Némi gyorsfagyasztott hálálkodással letudta a személyes szálat, majd angyali mosollyal kézigránátértékű üzenetet hajított be középre.

Saját állítása szerint túláradó lelkesedéssel jelentette be, hogy irodánk részévé válik az International Training and Development Centerek elit hálózatának. Létesítenek egy fejlesztő központot és mindenféle stratégiai fontosságú termék lesz itt kigondolva és megvalósítva. Ez láthatóan zavart okozott a néhány, még koncentrálni képes személy fejében. Marketing- és PR tanácsadással foglalkozunk, vajon mi a francot lehet termékfejleszteni nálunk? Mindenki Gyurira, a magyar iroda ügyvezetőjére nézett, aki rá nem jellemző kínos vigyorral az arcán ült és úgy tett, mintha semmi nem érdekelné jobban Paul beszédénél. Ő tovább ecsetelte az iroda fényes jövőjét és a szervezeti bővülés előnyeit, miközben kimondta a "dinamikusan szinergisztikus" kifejezést. Innen tudni lehetett, hogy a további mondatok már csak színtiszta hantát tartalmaznak.

Az előadás végén azonban még csavart egyet a slusszpoénnal és bemutatta a Center elindítását megelőző biztonsági felmérés és tervezés vezetőjét, Nancy Ananzét. A nemzetközi csapatból felállt egy alacsony, mosolygós, napszemüveges szerecsen, a női név ellenére egyértelműen hímnemű. Nem szénfekete bőre, bongyor haja vagy konzervatív sötét öltönye határozta meg megjelenését, hanem hogy még a szempa takarásában is feltűnően, éktelenül ronda volt. Hangját nem hallottuk az egész héten, de levágott egy komplett beszédet. Nagyon várja, hogy elkezdhesse a Center működését megalapozó folyamatokat. Egyáltalán nem lesz terhünkre, de bizonyos céges belső előírások elkerülhetetlenül komolyabban lesznek véve. Itt beláttam, hogy holnap azon se szabad meglepődnöm, ha a biztonsági troll testüregmotozást hajt végre a belépőkön és véletlenszerű röntgenvizsgálatokkal szűrik a népet.

Nancy mindenkit biztosított arról, hogy egyelőre még semmi nem fog változni, de a központ nyilván jobban figyel minket így, hogy egyre fontosabb iroda leszünk és erre legyünk büszkék. Szerintem itt Kelet-Közép Európában ez a duma általában nem nyerő; a cseh Country Manager arcán őszinte volt a káröröm, viszont a magyar csapat hangulata gyakorlatilag megfagyott. Tisztán hallottam a Radványi motyogását: "Nem lesz ennek jó vége." Gyuri összesen tíz mondatban letudta a választ, a köszönetet és az érzelmes viszlátot. A felálló magyar kollégák nagy része rárohant, hogy némi magyarázatot és plusz információkat kapjon, de Gyuri sikeresen kislisszolt és csak néhány vezetőt hívott magával.

Én nem vagyok elég magas rangú ahhoz, hogy első kézből jussak információkhoz, ezért negyedórát várnom kellett, amíg a pletykavonal beizzott. Több, egymásnak ellentmondó értelmezést is kaptam, de általános volt a benyomás, hogy ez egy elkerülhetetlen szopás (Gyuri nem pont így fogalmazott), amit az európai központ konkrétan a nyakunkba varrt. Magyarázatul pedig csak a közhelyes "itt van a varázslat, faragjatok belőle versenyelőnyt" duma érkezett. Úgy tűnt, hogy valamelyik szenior partner rájött arra a két tényre, hogy van egy iroda Budapesten és hogy még nem használják ki a mágia végtelen lehetőségeit. A varázslat hatékony alkalmazása azonban jelenleg a legkutatottabb területek egyike, ezért rettegnek az ipari kémektől. Úgyhogy Nancy majd rendet tesz itt és megfelelően előkészíti az ultratitkos kutatások indítását. Ez nem tudjuk mit jelent, de valahogy senki nem tippelt arra, hogy az életünk könnyebb és nyugisabb lesz.

Azért jó egy hatszobás polgári lakást bérelni a Dob utcában a haverokkal, mert sosincs hiány programban. Szombaton úgy éreztem, hogy e napon isteni küldetésem nem végezni semmit, ami hasznos lehetne. Ehhez egész könnyen találtam partnert. Amikor visszaértem a családi ebéd során elfogyasztott dupla adag töltött káposzta után, már három lakótársam wiizett úgy, mintha nem lenne holnap. Hagyományos pizzarendelős, játszós lusta szombatot akartam tartani, ezt a tervet Don azonban egy mondattal keresztülhúzta. „Legyen esélykiegyenlítő Wii, hogy egyből alapozni is tudjunk az estére!” - mondta és ezzel csákánnyal vágta fejbe hátulról a kulturált szórakozás esélyét. Az esélykiegyenlítő játék lényege: a versenyzők közül amelyik nyer, az iszik. Ehhez persze előkerült Don papájának rabvallató törkölye. Valójában egész iható pálinka, csak könnyű beszerezhetősége miatt (az idősebb Don hozza, ha akarjuk, ha nem) már kezdjük unni. Esélykiegyenlítéshez azonban kiváló, így mire eljött az esti koncert ideje, már sakálrészegen próbáltunk bokszolni, teniszezni és autót vezetni, többnyire sikertelenül.

Le is tettük a kontrollert és testületileg átvonultunk a Delíriumba, ahol egészen kiváló psychobillyvel pörgette a közönséget a Yellow Spots, egy rézfúvósokkal és nagybőgővel megerősített rockzenekar, egészen beteg és véres témákat dolgoz fel. A Yellow Spots következetes csapat, ugyanis egy külföldön elkapott fertőzés következtében a tagok egy része zombivá változott. Így el lehetett hagyni az addig szükséges sminkelést és jelmezeket, mindennapi valójukban is éppen elég förtelmesek. Ha le is esnek néha a végtagjaik, elég visszafércelni akár egy másik embertől származó pótdarabot. Hátránya az állapotuknak, hogy a nagybőgős egy jobb koncerten csontig koptatja az ujjait, így elég gyakran kell új kezet szereznie. Aberrált Atya, az énekes időnként leszakítja valamelyik végtagját és azzal püföli a közönséget. Viszont a rothadó testek konzerválásának egyik legjobb módja a tömény alkoholban áztatás, úgyhogy Aberrált nyilatkozata szerint a zenekar életmódja a zombivá válás miatt gyakorlatilag nem változott. Elképesztő partit csináltak a Delíriumban, a falról is csöpögött az izzadság. Vagy negyven tomboló őrült verekedte végig a koncertet az első sorokban, köztük mi is. Don előrelátóan lecsempészte a pincehelyiségbe a pálinkát és folyamatosan fogyasztott, időnként mi is kaptunk utánpótlást a torkunkba. A fizikai megsemmisülés határán fejeztük be a koncertet, remegő lábbal ültem le a sörpadra és megpróbáltam úgy lélegezni, hogy minél kevésbé fájjon.

Tati lakótársammal ügyes taktikát alkalmazva pont két alig huszonéves rockercsaj mellé telepedtünk, pár perc múlva már beszélni is tudtunk hozzájuk. Felosztottuk a feladatot, Tatié volt a rózsaszín hajú, hatalmas zöld szemű, piercingfüggő punk kislány. Nekem jutott a hosszú barna hajú, bőrdzsekis, a háromnegyed liter pálinka varázsüvegén keresztül nézve elképesztően szexi bombázó. (Így már követtem el hibákat, nem is kicsiket, úgyhogy kikértem a relatíve józan Csita véleményét is. Az „aránylag helyes” válasz tökéletesen megfelelt.) Azért meglepődtünk, hogy az állapotunk ellenére a csajok nemcsak hajlandóak voltak beszélgetni velünk, de nagyokat kuncogtak még Tati éppen hogy közepes poénjain is. Kiderült, hogy a barna démont Violettának hívják, eladó a tegezős svéd bútoráruházban és egészen elképesztő felsőtesti a dottságokkal rendelkezik. A beszélgetés további tartalmára nem nagyon emlékszem, de két körrel később már ki-ki nagyban smárolt a partnerével. Éppen a melltartója anyagának minőségét ellenőriztem, amikor Violetta kivette a nyelvét a számból, kihámozta magát a karjaim közül és közölte, hogy el kell mennie. Tatiék már eltűntek, úgyhogy csak kérni tudtam a lányt, hogy maradjon vagy menjünk át hozzánk. Egyikre sem volt hajlandó, csak felírta egy papírszalvétára a telefonszámát, a zsebembe gyűrte és lelépett.

Úgy éreztem, hogy mindent kihoztam a buliból, amit lehetett, ezért innentől nyugalommal iszogattam tovább és figyeltem pajtásaim rendetlenkedését. Az ötödik-hatodik sörig minden rendben is volt, csak végül a sör, a pálinka és a rakott káposzta összekapott a beleimben. Nem akartam bokáig szaros gatyában menni haza és az addigra már balkáni állapotokig amortizált vécébe kényszerültem. Másfél kilóval könnyebben tűnt fel, hogy nincs vécépapír. Minden zsebemben talált papírt elhasználtam, hogy kulturáltan léphessek ki az ajtón. Sajnos tíz másodperc késéssel jöttem rá, hogy a Violetta elérhetőségét tartalmazó szalvéta is eltűnt a lyukban. Ocsmányul káromkodva ittam meg a búcsúsört és csak az vigasztalt, amikor elmesélték, hogy Don ezalatt végig a flippergépet próbálta rábeszélni egy gyors cumira a sarokban.

Egy ismerősöm viszont református lelkészként találkozott azzal a ténnyel, hogy az Úr meghallgatja az imáit. Pontosabban egyetlen dolgot sikerült elérnie: az égből lesújtó tűzoszlop elemésztette ellenségeit. Nekem elmondta a sztorit és megértem, hogy tönkrement bele. A nyolcéves kislányával ment haza a parókiára, amikor részeg fiatalok ki akarták rabolni és késsel fenyegették. Féltette a gyerekét és magában imádkozott, hogy védje meg az Úr és sújtson le a támadókra. A következő pillanatban iszonyatos dörrenéssel csapott le egy lángnyelv és a három részeg tizenévesből csak hamukupacok maradtak. A lánya sokkot kapott, ő pedig soha többé nem mert imádkozni. Pontosabban amikor másért fohászkodott - kenyérért, gyógyulásért vagy békéért - akkor semmi nem történt. Amikor azonban próbaképpen arra kérte az Urat, hogy pusztítsa el a kertben a száraz akácfát, akkor öt tűzoltóautó túlórázott estig, hogy megmentse a környék házait. Azóta leköltözött vidékre és remeteéletet él. Búcsúzáskor azt mondta, hogy nem akarja mások életét kockáztatni. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem biztos abban, hogy az ő Istene hallgatta meg a kérését. Ez már teológia, amihez nem értek. Az viszont biztos, hogy amíg ilyen érthetetlen a varázslat, addig nem hiszek se Krisztiánnak, se más önjelölt igazságosztónak arról, hogy ő pontosan tudja a lényeget és azt, hogy mi ennek az üzenete.

A hétvégét saját magam életre pofozásával és mérhetetlenül döcögősen haladó munkával töltöttem. A mai ügyféltalálkozó akár megkönnyebbülés is lehetett volna. Ezzel szemben a nagy nehézségekkel határidőre megalkotott anyag körülbelül három másodperc alatt megtekintésre, elfogadásra és elfelejtésre került. Ezután két órán keresztül próbáltam mosolyogni, miközben egy rám egyáltalán nem tartozó, viszont lényegtelen részleten vitatkozott az ügyfél, a főnököm és a Radványi. Magamban közben százszor megfogadtam, hogy többet hétvégén akkor se dolgozom, ha a cég létezése forog kockán, illetve akkor különösen nem. Megvan ez a hülye szokásom, hogy nem szeretek cserben hagyni kollégákat és az ígéreteimet megpróbálom betartani. Bezzeg ha lusta rohadék lettem volna, akkor ma prezentálok valami befejezetlen, igénytelen vackot és a héten véglegesítem. Senkinek nem tűnt volna fel és nem kellett volna a vasárnapi rajzolgatás közben figyelni a lila gyíkokra, amelyek valójában nem is futkároztak a képernyőn. Nyugodtan wii-zhettem volna a lakótársakkal és az esti találkozót is sem kellett volna átrakni mára.

Igaz, hogy így érdekesebb lett, mert nem csak Misával futottam össze, hanem vagy egy tucatnyi másik turulsámánnal is. A Dürer-kertben ittunk egy sört, aztán még nyolcat-tízet. Nekem a munkából nagyon közel volt, ő meg valami toportyánűző szertartásról jött, amit a Városligetben tartottak. Nem teljesen értettem, de mintha a vérfarkasokat próbálták volna távol tartani.

 Misával még az általánosból ismerjük egymást, becsületes neve Nádor Mihály és szerintem már csak én hívom Misának. Az ősmagyar követői Alpár Táltosként tisztelik és láttam az arcán, hogy kicsit zavarta a két ismerősi kör keveredése. Viszont ő hívott és javasolta a helyet, amúgy pedig mire is való egy gyerekkori haver, ha nem arra, hogy cikibbnél cikibb helyzetekbe keverjen? Pedig még csak fel sem emlegettem a végigrosszalkodott sulit és a számtalan figyelmeztetőt, intőt és rovót, amit együtt kaptunk. Akkor még egyáltalán nem tűnt lényegesnek, hogy a bal kezén és lábán hat ujja van, legfeljebb nyolcadikban, amikor Adyból érthetetlen módon ötöst kapott. Korán önálló életre kényszerült, úgyhogy amíg én gimivel meg egy sikertelen egyetemmel balfaszkodtam, ő gyorsan megbízható és ügyes műbútorasztalos lett. Úgy tűnt, hogy emellett megmarad a régi, csajozós, nagypofájú Misának, amikor a 2010-es Májusi Események a feje tetejére állították az életét. Szinte azonnal mágikusan aktívvá vált, mégpedig teljesen meglepő módon természetsámáni vonalon. Elsőként beszélt a Bakonyi Turullal és megkapta az életcélját. Azt mondják róla, hogy lovagolt a csodaszarvason és egyedül kergette el a lúdvérceket a Rákoskeresztúri köztemetőből. Ezekről a tetteiről nem tudok nyilatkozni, de az biztos, hogy tud beszélni állatokkal és a nyári vízitúránkon szétoszlatta az esőfelhőket. Nagyhatalmú táltos és komoly politikai befolyása lehetne, ha nem utálná tiszta szívből az egész vezérséget. Sokat nem tudott tenni, amikor júliusban kitörtek az ősmagyar-keresztény villongások, de a bíborossal közös nyilatkozatban ítélte el az egész hajcihőt, majd sürgősen önkéntes alföldi száműzetésébe menekült. A radikálisabb sámánok kinézik, de amíg a Turultól kapott naprózsa csak az ő tenyerén díszeleg, addig nem tudnak mit tenni.

Kicsit fura volt együtt sörözgetni és nosztalgiázni, de úgy éreztem, hogy neki is szüksége van olyan kapcsokra, amelyek a régi, normális világhoz kötik. Meséltünk egymásnak az életünkről és jól lebaszott a hétvégi gombázásért. Azt mondta, hogy ezzel az erővel a misebort is lenyúlhatnám a sekrestyéből és jól bekúrhatnék belőle a haverokkal. Azért jót röhögtünk, amikor emlékeztettem, hogy a nyolcadikos osztálykiránduláson pontosan ezt csináltuk. Megbeszéltünk még egy találkozót a hétre, de azt szerintem le fogja mondani. Túl sok dolga van és nagyon kilógok a mostani életéből. Azért a jövő nyári vizitúrára remélem eljön, mert az időjárás bűvölése mellett bográcsos slambucban is országos bajnok. Amikor pedig megittuk a söröket és el kelett indulni, még egy vékony bőrszíjon lógó kis medált is adott. Azt mondta, hogy hordjam folyamatosan, mert megvédelmez. Megígértem, hogy így lesz és nem akartam belekérdezni, hogy mitől is kellene megvédenie engem.

Ma semmit sem sikerült elvégeznem a tervezett feladatokból, pedig hétfőn már prezentálni kell az eredményeket. Ha kell, másnaposan is szoktam tudni dolgozni, de azt nem sejtettem, hogy a tegnap este ennyire brutális lesz. Okos alapozással kezdtünk a Laliékkal a Tulipánban, mert azt tudni lehetett, hogy a Labirintus-buliban minden aranyárban van. Azért én visszafogtam magam, mert munkatársak előtt nem taktikus ocsmány módon bebaszni. (Kivétel a csapatépítés, amikor ingyen van a pia és az értékesítési vezető is sugárban hányja össze a hangosítást.) Felesverseny helyett csak beszélgettünk, Zsófi például beszámolt Bonifác, a sárkány mindennapjairól. A kis tüzesgőte teljesen összehaverkodott a komondorukkal, folyamatosan rajta lovagol és együtt is alszanak. Emiatt tűzmentesíteni kellett a kutyaházat, mert ha túl gyúlékony a vacsora, Bonifác hajlamos álmában tűzlabdákat eregetni.

Kilenc körül átbattyogtunk a partiba, ami gyakorlatilag még töküres volt, úgyhogy folytattuk a kulturált szittyózást, csak négyszer annyiért. Azért éjfél előtt megtelt a hely, például megjött a HR-es Anita is, két barátnőjével. Egyikük sem volt szomjas, ráadásul olyan vadítóan néztek ki, hogy minden vér kiment az agyamból. Éppen ünnepeltek valamit, csak később sikerült Anita mellé keverednem a bárrészen. A cégnél nem nagyon találkozunk, de azért csak találtunk közös témát. Nagyon meglepett, hogy milyen jó vele beszélgetni, nemcsak nagyon jó nő, hanem intelligens is. Általában fázom az okos csajoktól, de Anita csak szexibb lett tőle. Már-már úgy éreztem, hogy rákanyarodtunk a célegyenesre - szinte összeértünk, olyan közel álltunk egymáshoz és mélyen egymás szemébe nézve csak egy jó pillanatra vártam. Ekkor érkezett meg teljes sebességgel az egyik barátnője a hírrel, hogy a harmadik csaj a társaságukból rosszul van, azonnal menjenek kimenteni a női vécéből. Olyan hatásosan taposta szét a tökéletes helyzetet, mint egy hasmenéses elefántcsorda. Persze felajánlottam, hogy segítek, de nem nagyon volt rá szükség, az este lehetősége meg már úgyis tönkrement. Kirángatták a hülyepicsát a klozettról és bepakoltuk a taxiba. Ketten kellettek mellé és valahova Rákoskeresztúrra mentek, Anita is csak adott egy puszit és mondta, hogy majd az irodában találkozunk.

Úgy felhúztam magam miután leléptek, hogy ököllel ütöttem a betonkerítést. Persze odajött egy egybenyakú biztonsági, hogy akkor most miahelyzet, miahelyzet, mivanmá. Öt mondatban elmeséltem neki a történteket, mire gorillától szokatlan módon biztosított az együttérzéséről. Javasolta, hogy nyugodjak le, utána menjek vissza a buliba és nézegessek csajokat, hátha nem halott még az este. Megköszöntem a tanácsot és hogy nem dobott le a hegyoldalon, aztán próbáltam megkeresni a többieket.

Persze a csúcsidőszaki tömegben esélyem sem volt, viszont belefutottam egy régi évfolyamtársamba, Attisba. Éppen a színes, szagos, térhatású vizuálhátteret nézte a partiteremben egy nagyon hippikrisztus fejű haverjával. Sose voltunk országos cimborák, de a gimiben sokat lógtunk együtt a Tulipánban és ő már barátságosra szívta magát. Egyből megkérdezte, hogy kérek-e a tuti varázsgombájából. Még az amszterdami importnál is jobb, mágikusan fejlesztett sámángalóca, a természettel való egyesülésre használják a zöldmágusok. Amúgy nem szoktam ilyennel élni, elég nekem a sör vagy a vodka, de azt gondoltam, hogy ezt az estét már úgysem ronthatom el. Tévedtem, itt fordult a sztori romantikus komédiából horrorbörleszkbe.

Azt mondta, hogy csak nyammogjam el, ami a zacskóban van, de annyira kész volt, hogy nem a majdnem üres, hanem a majdnem teli zacsit adta oda. Félóra múlva jött rá a bakira, amikor én már Tündérföld túlsó határán jártam a Télapó szánján, amit hat felszerszámozott űrrepülőgép húzott. Érzékeltem, hogy beszél hozzám, de mintha vízesésen keresztül kommunikáltunk volna, úgyhogy hamar feladtam. Az első tíz-húsz év békésen telt, a kezemben lévő felespoháron csillogó fénnyel beszélgettem. Aztán jöttek a jégóriások, akik el akarták venni. Becsületemre legyen mondva, emberként küzdöttem és megvédtem a tulajdonomat. A szárnyas oroszlánokkal már nehezebb volt, általában egálra jöttek ki a partik. Az egyikkel számot is cseréltünk, hogy később edzőmeccseket szervezhessünk. Végül jött egy alacsony, bajszos figura, kezek helyett villámokkal. Be se mutatkozott, egy mozdulattal ledobott a bolygóközi űrbe. Pár évig csak zuhantam és a Szaturnusz gyűrűit nézegettem, amíg arra nem lovagolt egy szamuráj. Nagyon kedvesen felvett maga mögé a nyeregbe és elvitt a Holdig. Még tanácsokkal is ellátott, mint például máskor hozzak űrruhát és akkor nem fogok fázni. A Kopernikusz-krátertől meg már az éjszakai elhozott az Astoriáig. Reggel fájó kezekkel és országos náthával ébredtem. Azóta csak feküdtem, teáztam és nem mertem felhívni az Attist, hogy megkérdezzem, valójában mi történt.

A tegnapi munkanapnak csúfolt pofoncsomag után nem is akartam ma bemenni, de szerencsére győzött anyai örökségem, a sváb szorgalom. Ritkán van ilyen sikerélménye, de utólag az is kiderült, hogy nem lett volna érdemes beteget jelenteni. Egyrészt jól haladtam a melóval, ami jelentősen csökkentette a szombatra maradó feladatok számát, másrészt Virág figyelmeztetett, hogy a kéthavonta esedékes személyes értékelést is mára beszéltük meg. Tényleg nagyon szeretem a főnökömet, mindig kedves, lelkes és jó fej, de hogy tudtam kifogni az egyetlen olyan csoportvezetőt, aki komolyan veszi ezt a személyes visszajelzés dolgot? Mindenki más letudja egy sörözéssel vagy egy előre aláírt papírral.

Virág viszont mindig meg tud lepni, most például azzal, hogy jók voltak az értékelések és kiváló munkámat el kívánja ismerni a cég. Már majdnem megörültem, hogy vastagabb lesz a bónuszboríték, amikor bejelentette, hogy  jutalomként benne leszek a következő csoportban, aki varázsfelmérésre megy. Nem akartam mondani neki, hogy igazából miatta dolgozom ilyen lelkesen, mert anno őszintén támogatta a felvételemet és nem szeretném, ha csalódna. Arról nem is beszélve, hogy még nem döntöttem: csótányokat csempészek a Radványi aktatáskájába vagy a vezetőségnek tartandó havi beszámolójában cserélem ki az animált diagramokat pornóvideókra. Ez biztosan nem jellemző egy állítólag elkötelezett és komoly szakmai fejlődést mutató munkavállalóra. Azért én is elmondtam, hogy jó főnök és még csak nem is kellett füllentenem.

Miközben az esemény utáni kávét fogyasztottuk a konyhában, kiderült, hogy páran mennek este a Várlabirintusba, ahol  hatalmas parti lesz beltéri tűzijátékkal és hologramshow háttérrel. Az elektronikus tánczene sosem volt a kedvencem, de a résztvevők között ott lesz a Kocsis Ági is a marketingről. Őt órákig el tudnám nézni, ahogy rázza a fenekét, úgyhogy feliratkoztam. A délután még tovább reszeltem a munkadarabokon, úgyhogy összességében meglepően hatékony napom volt. 

Időben haza is tudtam indulni, csak a recepciós troll szívózott a kijáratnál azon, hogy nem volt lepecsételve a kilépőkártyám. Minek alkalmazunk olyat portásnak, aki nem képes megkülönböztetni az embereket, mert neki minden szénalapú létforma ugyanolyan? Szerencsére a múlt héten megtudtam, hogy egy kisebb féldrágakővel az ilyen gondokat el lehet simítani Gabbrónál, úgyhogy csak emlékeztettem, hogy kitől kapta a hegyikristályt. Remélem, nem a megvesztegethetetlensége miatt hozták át az angol irodától, mert meglepően gyorsan alkalmazkodott a magyar viszonyokhoz.

Hazafelé bicajjal jöttem a cégtől. Ilyenkor kész halálfélelem az Ajtósin tekerni, amióta az ELMÜ is mocsári lidércfényt tesz neoncső helyett a közúti lámpákba. Mindegyik csak épp annyit pislákol, hogy pont húsz centivel lásd arrébb a közlekedőket, meg ők is téged. Inkább a Városligeten át mentem. Bicajjal úgyis gyorsabb vagyok, mint a magassarkúban botladozó, magukat tinikurváknak álcázó kiskorú vérfarkasok.

Reggel hét előtt arra ébredtem, hogy bontják a burkolatot a szomszéd utcában. Mint később megtudtam, új technikát használtak: ütvefúró helyett gólemmel akarták felszedetni a kövezetet. Izraeli licenc, csendes, gyors és környezetbarát. Kivéve akkor, ha a gólemet irányító rabbi szívinfarktust kap meló közben. Erre ugyanis nem gondoltak a fejlesztésnél és a gólem további utasítások híján egyszerűen folytatta a feladatot. A melósok csak akkor kaptak észbe, amikor az emberszabású bulldózer kidöntötte az útjába kerülő villanyoszlopot. Sérülés nem történt, de az egész környék arra kelt, hogy itt az Armageddon. Szerencsére épp járt arra egy idős bácsi, aki tudott héberül - mondjuk ez a zsinagógától ötszáz méterre pont nem meglepő - és le tudta állítani. Amúgy a gólem felszedte volna a fél belváros burkolatát és a Körúton is csak tankelhárító ágyúval tudták volna kikapcsolni.

Ezzel indult a nap, aztán a melóban csak durvult. A céghez érve spontán miniparti fogadott, ahol mindenki nyakra-főre gratulált a vezetés tagjainak, mert megjöttek a varázsteszt eredményei. Azt azért már én is tudtam, hogy itt igazából csak azt nézik, hogy valakiben van-e mágikus potenciál és hogy kábé milyen orientációjú. Arról nem is beszélve, hogy ezek a vizsgálatok nem annyira megbízhatók és simán megeshet, hogy valakiről azt mondják, hogy negatív varázskészsége van, amúgy meg leverné Gandalfot. De a mágikusan aktív munkaerő pont olyan szimbólum most a cégeknél, mint a belvárosban bérelt székház vagy a többnapos, extrém csapatépítés. Minél több a potens a csapatban, annál jobban lehet vele vakítani.

Magamban azért feltettem a kérdést: miért jó egy webfejlesztő cégnek, ha az ügyvezető igazgató pirogén? Menő, hogy a tekintetével tüzet tud gyújtani, de ez inkább csak a biztosítási költségeket növeli. Bemutatózott is a Gyuri, vagy öt percig kellett merednie a gyufa fejére, amíg belobbant. Mondtam is, hogy ezt a trükköt én sokkal gyorsabban meg tudom csinálni és csak a gyufásdobozra van szükségem, de szerencsére nem hallotta. A Meyerről kiderült, hogy tehetséges empata, jól érzékeli mások érzelmeit. Ő annyit tett hozzá, hogy nem is élt volna túl huszonöt évnyi házaséletet, ha nem veszi le, mikor zabos az asszony. A Schlesinger Ferire valami druidikus kapcsolatot bizonyítottak rá, ami senkit nem lepett meg, mert tudjuk, mennyire természetimádó. Anitánál, a HR-es szöszinél telekinézist találtak, ami távmozgatás és legalább hasznosnak hangzik. Mondjuk a kiscsaj két mosollyal rávesz bárkit bármilyen feladatra, úgyhogy erre nincs is annyira szüksége.

A ménkű akkor csapott be, amikor a Radványi a szokásos cukros mosolyával közölte, hogy ő produkálta a legnagyobb kilengést a thaumométeren, tehát ő legpotensebb a tesztelt csoportban. Emellett kiderült, hogy jósereje van, tehát innentől minden fontosabb döntésnél érdemes vele konzultálni először, mert meg tudja mondani, mit kell tenni az adott helyzetben. Erre azért nem csak nekem, de sok más kollégának is ökölbe szorult az arca. A Radványi ugyanis amellett, hogy egy rosszindulatú geciláda, egy hazug, törtető disznó is és simán el tudom képzelni, hogy minden alkalommal azt fogja jósolni, ami neki személyesen a leghasznosabb. Egyből el is kezdett mondani olyanokat, hogy a cég túl fogja teljesíteni a féléves bevételi célt, de ehhez a jelenleginél nagyobb elkötelezettségre és szorgalomra lesz szükség. Ez a mélynyalás már Gyurinak is sok volt, úgyhogy gyors köszönetmondás után útjára küldte az egész bandát. Elindulóban még hallottam, hogy a Radványi bepróbálkozik Anitánál valami nyálas, betanultnak hangzó szöveggel. A csaj egy mosoly után úgy küldte el az anyjába, hogy megdobogott a szívem. 
 

Igazából még fel sem ébredtem, amikor reggel munkába menet a Blahán a galambhordákat üldöző vízköpők elől kellett elugranom. Fejmagasságban jöttek, ha az egyik arcon legyint a szárnyával, akkor anyám grízpudinggal etet életem végéig. A látványos vetődés végrehajtása után feltűnt, hogy unikornisszarba térdeltem. Ezzel lehúzhattam a munkába járó nadrágomat, mert a cucc mind a két térden pillanatok alatt tenyérnyi foltot mart. Ha az egyszarvú égszínkék színűt és akácfavirágszagút szarik, akkor miért nem tudják a tisztelt szakértők kimódolni, hogy ne oldja fel a belelépők cipőtalpát? Értem én, hogy az unikornisok húzta villamosokkal a BKV megtakarítja az áramot, de marha hülyén néz ki a fogatos Combino.

Ezek után nem kellett kávé a munkanap indításához. A meló szerencsére ugyanaz maradt, mint az Események előtt volt. Amíg nem tudják összekombinálni a varázslatot a rajzprogramokkal, addig nem is lesz nagy változás. A céges fórumokon csak azt a hírt olvastam, hogy amíg nem jönnek rá az Adobe-nál hogy a Photoshop új, egyébként agyondicsért mágikus filterei miért okoztak szemkocsányosodást a bétatesztereknél, addig nem próbálkoznak velük. A cég így is alig bírta kifizetni a perköltségeket, bár volt olyan áldozat, aki konkrétan élvezi, hogy a szemei kétarasznyi csápokon lógnak. Jobban tud kétfelé figyelni, a csajoknál meg pont ugyanolyanok az esélyei.

Kibaszott geekek. Nem mintha lenne jogom oltani a kockákat, én is az vagyok. A melóból is adódik, honlapokat csinálok egy multinál. Nem hiszem, hogy bárki élvezné a grafikus részek egyenkénti rajzolgatását a megrendelő cég szigorú PR-kódexe szerint, de a társaság jó. A sales-esek külön világ, de mondjuk a marketinges csajok nélkül halálra unnánk magunkat. Legalábbis én, a teremben ülő öt másik pixelbuzerátor nem nagyon mozdul ki a gép elől. Én a szokásosnál gyorsabban haladtam délelőtt, úgyhogy napközben kiugrottam egy órás szakmai egyeztetésre a konyhába, meg még két rövidebbre a dohányzóba. Ha megszokják, hogy gyorsan és precízen elvégzem a rám bízott munkát, akkor később is ezt fogják elvárni. Ez pedig a céges álmoskönyv szerint gyors előléptetést jelent csoportvezetői (helyi tájszólásban Team Manager) pozícióba. A csoportvezetők pedig nemcsak ugyanannyit melóznak, mint bárki a csoportban, hanem még baszogatniuk is kell a beosztottakat és felelősséget vállalni értük. Én meg tudom, hogy a többiek ugyanúgy állnak ehhez, mint én, úgyhogy hülye lennék tartani a hátamat. A havi tizenöt plusz nem éri meg nekem, hogy minden este a kollégák hibáit javítgassam, a munkaidő hivatalos vége után három órával.

Persze van olyan, aki élvezi a kisfőnökséget, legalábbis a mások baszogatását. Például a Radványi, más néven a cégvezetés beépített páviánja. Pár hete a hétfői közös értekezleten javasolta, hogy vezessük be az új láthatatlan manókat, amik körbemászkálnak és mindenkiről feljegyzik, hogy mikor, mit és meddig csinál. Jobbak, mint az időnyilvántartás meg a munkafolyamatokat naplózó alkalmazás. Mázli, hogy a Meyer, aki a Senior Team Coordinator, tehát körülbelül a Radványi főnöke, rutinos öreg róka. A megfelelő pillanatban elhintette a nagykutyáknál, hogy más cégeknél hány párnázott igazgatói szék üresedett meg emiatt. A manók ugyanis minden előírástól eltérő hivatali cselekvést rögzítettek, beleértve a titkárnők seggének fogdosását és a napközbeni pornónézést a hatalmas, egyszemélyes irodákban. Meyer szerint ezek a kis kémgnómok nem ismerik fel, hogy ki az egyszerű bérgüzü és ki a nagyhatalmú direktor. Nem tudom, hogy igazat mondott-e, de a lényeg, hogy Radványi komoly lebaszást kapott és azóta kussol, sokat javítva a munkahelyi hangulaton.

Hazaérve ledőltem és pizzát majszolva sorozatokat néztem a gépen. Csak az zavar, hogy holnap jön vissza a vezetői csapat a varázsképzésről. Kíváncsi vagyok ki lesz potens közülük: a legjobb, ha a Meyer vagy a kis szöszi Anita a HR-ről, de ha a Radványi, akkor nekem itt lőttek.