Az egész munkahetem arról szólt, hogy gőzerővel toltam a fostalicskát és beálltam minden szembejövő pofonba, időnként szó szerint. A pénteki biztonsági ellenőrzést még kibírtam fapofával, aztán ahogy visszaértem a szobánkba, csapra vertem az alsó fiókból elővett vészhelyzet-viszkit. Már csak Lali haverom volt benn, úgyhogy végigtárgyaltuk a hét eseményeit, majd két órával a munkaidő vége előtt olyan sebességgel távoztunk, hogy majdnem kivittük a fotocellás ajtót. Egyértelmű volt az irány, a legközelebbi normális kocsmában, a Tulipánban fojtottuk le sörrel háborgó lelkünk gerjedelmét. Mire akár csak félig kiástuk volna magunkat lelkileg a héten ránk zuhant szarkupac alól, már vagy hat kolléga csatlakozott a spontán heti teljesítményértékelő meetinghez. Úgy látszik, hogy az Internal Security Assessment Team vizsgálódásai mindenkinél betették a kiskaput. Általában utálok meló után dolgozni, és ideértem a munkával kapcsolatos témák megvitatását is. Most ezzel nem volt gond, mindenkiből dőlt a szó, röpködtek az ellentmondásos vélemények, alaptalan pletykák és meggondolatlan esküdözések. Külön vihart kavart a cégnél készülő kutatások témája. Ezzel kapcsolatban senkinek nem volt megbízható információja, így a legbizarrabb ötletekkel lehetett előhozakodni. A kedvencem a Schlesinger verziója volt, szerinte átalakulunk vezetési tanácsadó céggé, és varázslényekkel kapcsolatos menedzsment-tréningeket szervezünk. Egyből jöttek is az ötletek a lehetséges témákra:  

Ömlött a hülyeség és a sör, mindenki kieresztette a feszültséget. Már a józan állapotban automatikus cenzúrára kerülő altesti poénok jöttek, amikor egy pillanat alatt megfagyott a levegő. Mint amikor a westernfilmben belép a bárba az idegen cowboy, egyszerre hallgatott el mindenki. Én háttal ültem az ajtónak, egy fagyos léghullámot éreztem, amint végigsöpör a helyiségen. Anita, a szöszi HR-es kislány kísérte be a kocsmába két védencét. Eric jött vele, az amerikai tanácsadó és Léanan, az ír szépség. Próbáltam úgy köszönni Anitának, mintha a másik kettő nem is létezne, de ez balul sült el. Félreértve a helyzetet mindhárman mellém telepedtek és beszélgetés kezdődött, eleinte kínos szünetekkel. Csak Anitával akartam foglalkozni, de nem tudtam kikerülni Léanan hatása alól. Nem kellett beszélnie ahhoz, hogy dominálja a társaságot: csak figyelt hatalmas, mélyzöld szemeivel. Úgy éreztem, hogy szórakoztatnom illene, hiszen egyedül van egy idegen városban. Nemsokára már csak hozzá beszéltem és alig vettem észre, hogy Anita dühösen máshová ül. Nem sok maradt meg az estéből, csak Léanan nevetése, mosolya; az, hogy számára szórakoztató vagyok, talán kedvel engem és csak vele akarok lenni. Jóval éjfél után bomlott fel a társaság, a távozáskor szívemben madarak daloltak és ellenállhatatlan jókedvemben tánclépésekkel mentem az éjszakai buszig. Alig tűnt fel, hogy amikor búcsúzáskor megsimogattam Léanan kezét, fehér bőrén ujjaim füstölgő, gyulladt, vörös nyomokat hagytak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.